A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Egytálételek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Egytálételek. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. június 1., szombat

Madzsadra avagy közel-keleti lencsés rizs

Hozzávalók: 25 dkg lencse, 4 hagyma, 3 ek liszt, 1 pohár olaj, 2 tk római köménymag, 1,5 tk koriandermag, 20 dkg basmati rizs, 2 ek olívaolaj, 1/2 tk kurkuma, 1,5 tk őrölt szegfűbors, 1,5 tk őrölt fahéj, 1 tk cukor, 1/2 tk só, bors, mazsolás madzsadra fűszerkeverék (vagy mazsola, mandula, egyéb magok)

A nagyon vékonyra karikázott hagymát lisztben megforgatjuk. A megmosott lencsét 12-15 percig főzzük forrás után. Egy serpenyőben a pohár olajat felhevítjük és a lisztes hagymakarikákat kb 4 adagban kisütjük (kb 7 perc). A megmaradt zsiradékot kiöntöm majd az olajos serpenyőbe dobjuk a koriandert, római köményt és picit lepirítjuk. Ezután jöhet a megmosott rizs, azt is picit mepirítjuk. Erre ráöntjük az előfőzött lencsét és hozzáadjuk a többi fűszert is. Az egészet felöntjük kb 4 dl forrásban lévő vízzel. Átkavarjuk és lefedve kis lángon kb 15 percig főzzük. Ha a vizet elfőné akkor pótolni kell. Mikor kész hozzákeverjük a mazsolás madzsadra fűszerkeveréket (vagy mazsola, mandula, egyéb magok). majd további 10 percet hagyjuk állni. Kínáláskor a fele hagymát belekeverjük a fűszeres rizsbe, a másik felét a kínálás pillanatában a tetejére halmozzuk, hogy ropogós maradhasson. Nagyon különleges ízhatású ez a közelkeleti madzsadra (ejtsd: mujadarah) amit önálló ételként illetve köretként is kínálnak a közelkeleten pl Irakban. Jó étvágyat! Beteávon!

2024. április 3., szerda

Pollo di crema a 'la Vapiano

Hozzávalók (4 főre): 50 dkg csirkemell (vagy filézett comb),olaj,  4-5 g fokhagyma, 1 tk őrölt pirospaprika, 1 dl húslé, 2 dl tejszín,  3-4 ek tejföl,  só, bors, chili paprika, 30-40 dkg penne tészta, zöldség zöldje, reszelt sajt (parmezán vagy egyéb választott sajt)

A tésztát sós vízben feltesszük főni. A jól megmosott csirkemellet apróra felkockázzuk és kevés olajon 5-6 perc alatt lepirítjuk,majd a zúzott fokhagymát rádobjuk és 1 perc után (nehogy megkeseredjen a fokhagyma) lehúzzuk a tűzről meghintjük pirospaprikával az egészet átforgatjuk és felöntjük a húslével sóval, borssal illetve aki szereti chili paprikával beízesítjük. Hozzáöntjük a tejszínt és hozzákanalazzuk a tejfölt is. majd visszarakjuk a tűzre és addig forraljuk, míg a hús megpuhul kb 15-20 perc. Ekkor meghintjük az apróra vágott zöldség zöldjével és az időközben megfőtt és leszűrt tésztával  elkeverjük a finom olasz pollo de crema tésztánkat. 

Kínáláskor reszelt sajttal szórjuk meg. A recept leginkább a Vapianoban kapható változatra hasonlít. Ez amolyan magyaros ízvilágú olasz tészta.

2024. február 11., vasárnap

Zsebes karaj

Hozzávalók: ~ 60 dkg karaj (ez kb 6 szelet), paradicsom vagy előző éjjel olajba/vízbe áztatott szárított paradicsom, lilahagyma, fokhagyma, californiai paprika, só, bors, őrölt köménymag, babérlevél, szalonna, rozmaring, krumpli

A karajt lehártyázzuk és kb. másfél centinként bevagdossuk, zsebeket készítünk. Sóval, borssal az egészet jól bedörzsöljük., aki szereti kis őrölt köménymaggal is meghintheti. A zsebekbe vékonyra szeletelt szalonna csíkot, lilahagyma karikákat, paradicsom (v szárított paradicsom) és paprika szeleteket és fokhagyma gerezdeket teszünk. Egy kacsasütőt vagy egy vagy jénait kibélelünk sütőpapírral. Ha pataki tálat használunk akkor  min 1 órára beáztatjuk (vagy egész éjszakára  is), ilyenkor nem kell bele sütőpapírt tenni . 

A felkockázott krumplit a tepsibe rakjuk, majd kevés olajjal megcsorgatjuk és átforgatjuk benne a krumplit. Enyhén sózzuk, rozmaring ágakat helyezünk rá és a közepébe helyezzük a zsebes karajt. A maradék lilahagyma karikákat, paprika szeleteket, paradicsomot szintén a krumplira helyezhetjük. 1/2 dl vizet öntünk alá és lefedve a 180 C-ra előmelegített sütőbe toljuk kb 1-1,5 órára. A pataki tálat csak hideg sütőbe tehetjük, ilyenkor a sütő megfelelő hőfokra való felmelegedése után (+30 perc) tudjuk csak az 1-1,5 órát számolni. 

2023. június 16., péntek

Babos, sonkás sült galuska

Hozzávalók: 5 dkg vaj, 1 közepes vöröshagyma, 2 g fokhagyma,  só, bors, 2 dl tejszín, 40 dkg babkonzerv (vagy főtt bab), 1 cs bazsalikom, 10 dkg füstölt sonka (akár el is hagyható), 10 dkg bacon szalonna, parmezán sajt

Nokedlihez: 4 tojás, kevés víz, liszt, só

A sonkát felkockázzuk és kevés vízben megfőzzük, ha kihűlt egy késsel kicsire aprítjuk. Kevés vajon megpirítjuk a felkockázott bacont, majd hozzáadjuk az aprított hagymát, amit aranybarnára párolunk, végül  a zúzott fokhagymát is hozzáadjuk. Ezután rögtön mehet rá a tejszín, só, bors. Miután az egészet - 2-3 perc alatt - beforraltuk hozzákeverjük a leszűrt babkonzervet és az aprított sonka darabkákat is.  Közben a galuskához 4 felvert, megsózott tojáshoz egy kevés vizet és annyi lisztet adunk, hogy könnyű állagot kapjunk vagyis a szokásos módon nokedlit készítünk.

Egy kivajazott, tűzálló tálba lerétegezzük a nokedlit, majd a sonkás-babos, tejszínes ragut ráöntjük és az egészet kicsit átforgatjuk. A tetejét reszelt parmezánnal meghintjük. Kb. 160 C-ra előmelegített sütőben 20-30 perc alatt hagyjuk összeérni az ízeket. Kínáláskor aprított bazsalikommal szórjuk meg a rakottast.

2023. április 30., vasárnap

Töltött kelkáposzta

Hozzávalók: 1 nagyobb fej kelkáposzta, 60 dkg darált hús (dagadó, comb), 1 közepes fej vöröshagyma, kb 2 ek őrölt pirospaprika, 1 tojás, só, bors, majoranna, házi vegeta, 2 g fokhagyma,  2 dl  (nyers) rizs, 60 dkg apró savanyú káposzta;   Kínáláskor tejföl

A kelkáposzta torzsáját egy éles késsel kivágjuk és lobogó sós vízbe tesszük max 2 percre közben 1x átfordítjuk. Ezután kivesszük a főzővízből - amit megőrzünk - és hagyjuk egy szűrőben lecsepegni. A töltelék elkészítéséhez az apróra vágott vöröshagymát kevés olajon megfuttatjuk, majd hozzáadjuk a darált húshoz a tojást, zúzott fokhagymával, a fűszerekkel, őrölt pirospaprikával és a (jól megmosott)  nyers rizzsel együtt jól elkeverjük. A továbbiakban pontosan ugyanúgy járunk el, mint egy hagyományos töltött káposzta elkészítésénél. Egy nagyobb lábas alját egy kevés zsírral kikenjük, amit vékonyan kibélelünk az apró savanyú káposztával. A megabált kelkáposzta levelekbe betekerjük a finomra ízesített darált húst és a tekercseket szépen elrendezzük. A tetejét szintén savanyú káposzta sorral terítünk be és jöhetnek az újabb töltelékek. 

A sort mindenképp savanyú apró káposztával zárjuk. Mikor elkészültünk, az egészet felöntjük a kelkáposzta megőrzött (ízes) abáló levével, hogy épp 1 ujjnyival ellepje a töltelékeket. Fedővel lefedve kb 1 óra alatt közepes tűznél készre főzzük a töltött káposzta tekerékeket. Kínáláskor tejfölt és kenyeret ajánlunk mellé.

2023. március 13., hétfő

Brokkolis tészta


Hozzávalók: 1 fej vöröshagyma, 2-3 g fokhagyma, 50 dkg brokkoli, 1 sárgarépa, só, bors, 50 dkg tészta (penne vagy spagetti), 2 ek olívaolaj, 10 dkg bacon szalonna, 4 dl tejföl (vagy 3 dl tejszín), 1 ek liszt, 1 mk szerecsendió, 20 dkg sajt (trappista vagy parmezán) 

A tésztát sós vízben megfőzzük. A szalonnát apró kockára vágjuk, lepirítjuk pörcösre, majd kivesszük a zsiradékból és félretesszük. A visszamaradt szalonnazsíron a vékonyra vágott vöröshagymát és apróra kockázott répát lepirítjuk. Végül hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, majd az apróra vágott brokkolirózsákat és ezzel is kicsit lepirítjuk. Az egészet felöntjük egy kevés vízzel és lefedve puhára pároljuk. Amikor kész, behabarjuk egy kevés tejföllel vagy tejszínnel, sóval, borssal reszelt szerecsendióval beízesítjük. A tésztát leszűrjük.

Ilyenkor a főtt tésztát elkeverhetjük a raguval, meghintjük reszelt sajttal (elhagyható), a tetejére szórjuk a ropogós pörcöt és már kész is. Ha kihagyjuk a szalonnát, akkor vegetáriánus menüként kínálhatjuk. Természetesen gazdagíthatjuk kevés lesütött csirkemell kockával ill. párolt gombával is.

A másik módszer szerint egy tűzálló tálat olajjal kikenünk, és a kifőtt tésztát a felaprított brokkolival összekeverve a tálba tesszük. A tejfölt kevés lisztel, sóval, borssal, reszelt szerecsendióval, esetleg ízlés szerint ételízesítővel összekeverjük, és egyenletesen elosztjuk a tésztán. A tetejére szórjuk a lepirított szalonnát, majd az egészet reszelt sajttal  beborítjuk. 200 fokra előmelegített sütőbe helyezzük kb. 10 percre, amíg a sajt  a tetején megpirul.

2021. november 13., szombat

Csirkemell vagy sertéskaraj Dubarry módra

Hozzávalók: 80 dkg csirkemell (vagy sertéskaraj), só, bors, 1 nagy fej karfiol, csipet, 3 dkg vaj, 3 dkg liszt, csipetnyi reszelt szerecsendió, petrezselyem zöldje, 3 dl tej, 2 tojás sárgája, zsemlemorzsa, pár szelet gépsonka (elhagyható), 15 dkg sajt

A rózsáira szedett karfiolt sós vízben félpuhára főzzük. Forró zsiradékon a felszeletelt, kissé kiklopfolt, sózott, borsozott csirkemell mindkét oldalát lesütjük, majd a fennmaradó zsiradékkal együtt egy jénaiba vagy tepsibe igazgatjuk.  Közben elkészítjük a besamell mártást is. Az olvasztott vajban a lisztet lepirítjuk és fokozatosan hozzácsorgatva a tejet csomómentes, kissé sűrű mártást készítünk, amit kevés szerecsendióval és aprított petrezselyem zöldjével meghintünk. A húsok tetejére egy egy szelet gépsonkát helyezünk (ezt akár el is hagyhatjuk), erre halmozzuk a karfiol rózsákat. Leöntjük a mártással, meghintjük reszelt sajttal és egy kevés zsemlemorzsával. A kb 200 C-ra előmelegített sütőben kb 30 perc alatt készre sütjük. Párolt rizzsel vagy krumplipürével kínáljuk a csőben sült karfiolunkat.

2021. november 11., csütörtök

Cannelloni bolognai raguval töltve

Ragu: 1 fej vöröshagyma, 2-3 g fokhagyma, 60 dkg darált hús, só, bors, zöldség zöldje, zeller zöldje, oregano, bazsalikom, kb 2 dl paradicsomlé, 25 dkg cannelonni tészta,

Szósz: 1 fej vöröshagyma, 2-3 g fokhagyma, 1-1,5 liter paradicsomlé,  só, bors, zöldség zöldje, zeller zöldje, oregano, bazsalikom

Szóráshoz: sajt (edami, parmezan.... akár trappista is jó)

A vöröshagymát ledinszteljük, majd a darált húst a fűszerekkel és a fokhagymával megabáljuk rajta. Felöntjük a paradicsomlével és esetleg egy kevés vízzel, majd a paradicsomos ragut készre főzzük. Közben a szószt is elkészítjük. A vöröshagymát ledinszteljük, felöntjük a paradicsomlével, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát és a zöld fűszereket, majd addig főzzük, míg egy kicsit besűrűsödik. A szósz 2/3-át  egy tepsibe öntjük, majd a kész raguval a nyers csőtésztát megtöltjük és szorosan egymás mellé helyezzük a  paradicsomszószba.

A tetejét leöntjük a maradék paradicsomszósszal, meghintjük reszelt sajttal és kb. 180 C-ra előmelegített sütőben kb 20-30 perc alatt megsütjük. Akinek a sok paradicsomtól ég a gyomra érdemes egy pici tejet, vagy tejszínt önteni a paradicsomba (az olaszok is így védekeznek a nem kívánt gyomorégés ellen). A finom olasz cannelloni tésztánkat a csőtészták szélénél szeletelve kínáljuk. Tetejét meghinthetjük további zöld fűszerekkel is.


2021. október 11., hétfő

Kolozsvári rakott káposzta


Hozzávalók: 50 dkg darált hús (comb, dagadó), 1 fej vöröshagyma, 1-2 g fokhagyma, só, bors,  tk őrölt pirospaprika, borsikafű (csombor), 60 dkg savanyú apró káposzta, 15 dkg kolozsvári szalonna, kb 1,5 dl rizs, zsír, 3 dl tejföl

A kockákra vágott szalonna zsírját kiengedjük és a sült szalonna és zsiradék felét félre tesszük. A kisült zsiradékon a szalonna felével az apróra vágott vöröshagymát, később a darált húst megabáljuk. A ragut ízesítjük sóval, borssal, fokhagymával és pirospaprikával és borsikafűvel. Közben a (jól megmosott) rizst a szokott módon kevés zsiradékon lepirítjuk, majd 2x annyi vízzel felengedve készre főzzük. A megmaradt zsiradék másik részén a szalonnával együtt az apró káposztát lepirítjuk, borsikafűvel ízesítjük. Egy nagy sütőtálat 1 ek zsírral kikenünk és beleigazgatjuk a káposzta felét. 

A káposztára jön egy sor a húsos raguból, amit 1 sor főtt rizzsel borítunk be. A tetején a maradék káposztát eligazgatjuk, lekenjük a tejföllel és s tetejét beirdalt, vékonyra vágott kolozsvári szalonnával díszítjük. 180 C-ra előmelegített sütőbe toljuk a rakott káposztát kb 45 percre.



2021. március 14., vasárnap

Kacsarilette salátával

Hozzávalók: 2 bőrős kacsacomb, 1/2 dl kacsazsír, 1 cs zöldség zöldje, 1 cs snidling, 1 kk mustár, kakukkfű, só, bors, 1 narancs reszelt héja és egy kevés leve, kb 18-20 dkg vegyes saláta (spenót, madársaláta, fodroskel és mizuna)

Öntet (vinegrette): 3 rész olívaolaj + 1 rész ecet (kb 1-1,5 dl), 1 g fokhagyma, 1 kk mustár, só, 1 kk tökmagolaj

A kacsacombokat lesütjük a szokott módon kacsacomb sütése, a fennmaradó zsiradékot egy kis edénybe kikaparjuk az értékes pörzsanyaggal együtt.

Az öntet hozzávalót egy zárható kis üvegbe tesszük, jól összerázzuk és félretesszük, hogy az ízek jól összeérjenek.

A kisült combról a húst apró darabokra vágjuk vagy tépkedjük. A húsdarabokhoz adjuk az összevágott snidlinget (vagy zöldhagymát), kakukkfüvet, mustárt. Meglocsoljuk egy kevés friss kacsazsírral és a pörzsanyagot is belekaparjuk. Ízesítjük tovább sóval, borssal és reszelt narancshéjjal. A zöld fűszeres húsra a vegyes salátát rárakjuk és az egészet alaposan átforgatjuk. 

Ha rilettet későbbre szeretnénk eltenni, akkor egy kis zárható üvegbe tesszük a húsdarabokat, jól lenyomkodjuk és felöntjük kacsazsírral. Az így légtelenített zöld fűszeres francia húspástétom a hűtőben pár hétig eltartható és pirítósra kenve kiváló reggeli, vacsora, de előételként is kiváló. Ilyenkor vékonyra vágott lila hagymát, paradicsomszeleteket kínálhatunk mellé.

Ezután a vinegrettével (öntettel) meglocsoljuk, ezután meglocsolhatjuk egy kevéske narancslével is, majd az egészet újra jól átforgatjuk és már kínálhatjuk ezt a remek francia salátát.

Ez a darabos, fűszeres húslekvár saláta Wossala Rozina receptje alapján készült.


2021. március 4., csütörtök

Mogyoróvajas padlizsáncurry rizzsel

Hozzávalók: 2-3 ek pirított mogyoró, 1 fej vöröshagyma, 2 g fokhagyma, 2 padlizsán, só, bors, 2 ek étolaj, csipet csili, kevés reszelt gyömbér, 3 tk currypor, 2,5 dl kókuszkrém, 3 ek mogyoróvaj, 2 ek szójaszósz, 1 lime leve, 1/2 l víz, a csokor snidling (metélőhagyma vagy zöldhagyma)

A mogyorót száraz serpenyőben hirtelen megpirítjuk és kiszedjük egy tálkába a későbbi díszítéshez.  A serpenyőt ezután felöntjük egy kevés olajjal és a nagyobb darabokra vágott padlizsánokat  hirtelen megsütjük, majd ezeket is kivesszük és lefedve egy tálban félrerakjuk. 
  
A visszamaradt olajra rádobjuk az apróra vágott vöröshagymát, zúzott fokhagymát, csilit, gyömbért és sóval, borssal ízesítjük. Ezután mehet bele a kókuszkrém, a currypor, mogyoróvaj, szójaszósz. Felöntjük vízzel és visszahelyezzük bele a padlizsándarabokat is. 

Kb. 20 perc alatt készre pároljuk. Levéve a tűzről meglocsoljuk 1 lime levével, pirított mogyorót és az apróra vágott  snidlinget (metélőhagymát vagy zöldhagymát) dobunk rá. Rizzsel kínáljuk. Remek hús nélküli, fűszeres, amerikai egytálétel.

2020. május 17., vasárnap

Zöldségágyon sült csirke vagy tarja

Hozzávalók: csirke (mell, comb) vagy tarja, 3 répa, 2 zöldség, 1 zeller, 2 zsenge cukkini, lila hagyma, fokhagyma, borsó, paradicsom vagy koktélparadicsom, csemege kukorica...
Húspác: mustár, só bors, olívaolaj, zúzott fokhagyma, bazsalikom, zöldség zöldje, zeller zöldje

A csirkét vagy tarját jól besózzuk, majd majd a húspáccal jól bekenjük és hagyjuk 1-2 órát állni.
A felkockázott zöldségeket egy tűzálló tálba tesszük, enyhén megsózzuk, majd kevés olíva olajat ill a megmaradt páclét locsoljunk rá és az egészet jól átforgatjuk hogy mindenütt érje az olaj a zöldségeket. 
Erre helyezzük a pácolt húst, majd fóliával lefedve, előmelegített 180 fokos sütőben  kb 3/4 órát sütjük.
Levesszük a fóliát, átforgatjuk a húsokat és kb 1/2 óráig még hagyjuk, hogy a zöldség által kieresztett lé kicsit elpárologjon ill. a hús kicsit pirulhasson.
Természetesen a zöldségek variálhatóak a kedvünk szerint ill kiegészíthetjük még krumplival.

2019. szeptember 28., szombat

Paprikás krumpli

Hozzávalók: 1 nagy fej vöröshagyma, kb 6 szem krumpli, babérlevél, 2-3 gerezd fokhagyma, 1 közepes paradicsom, 1 paprika, só, bors, vegeta, pirospaprika, 1/2 szál vékony kolbász, 1-2 erős paprika karika
nokedli: 2 tojás, kevés víz, só, liszt

Az apróra vágott vöröshagymát kiolvasztott szalonna zsírján ledinszteljük, majd felkarikázott (megpucolt) paradicsomot és paprikát dobunk rá és egy kis alapot készítünk, melyre az utolsó pillanatban pirospaprikát szórunk (vigyázni kell nehogy megégjen, mert akkor megkeseredik!). Erre rádobjuk az apróra kockázott burgonyát, a zúzott fokhagymát, sóval, borssal ízesítve kevés víz hozzáadásával félkészre főzzük. Végül felkarikázott kolbásszal ízesítjük és nokedlit szaggatunk bele. Ha szeretjük erős paprikából pár karikát dobhatunk bele. Figyelni kell hogy csak annyi víz legyen rajta ami nem hígítja fel túlzottan, mert akkor lesz igazán finom, ha sűrű lesz.
Legfinomabb ha bográcsban készítjük. Friss kenyérrel és savanyúsággal kínáljuk.

2019. augusztus 17., szombat

Gyros tál csirkemellből

Hozzávalók 2 személyre: 1 egész csirkemell filé (kb 50 dkg), gyros fűszerkeverék, olívaolaj, lila hagyma, paradicsom, kígyóuborka, krumpli, tejföl, fokhagyma, tzatziki

Az apróra vágott csirkemellet bepácoljuk a fűszerkeverék és olívaolaj segítségével. Jól átfogatva 1 éjszakára, de min. 1 órára hűtőbe tesszük, hogy a fűszerek átjárják a húst.
Hűtőből kivéve (a pác saját olaját használva) forró serpenyőben pirosra sütjük a hűst és közben egy másik serpenyőben a sült krumplit is.
Ezalatt feldaraboljuk a lila hagymát, a paradicsomot és az uborkát, majd egy nagyobb tányérra körbe elhelyezzük. Egy kisebb adag tejfölt elkeverünk 1 nagyobb gerezd fokhagymával (ez megy majd a hús tetejére).
Az előkészített, zöldségekkel,hagymával teli tányér közepébe helyezzük a sült húst és a krumplit. a hús tetejét megöntözzük a fokhagymás tejföllel. Ízlés szerint ki többet, ki kevesebbet szeret belőle. A görög konyha egyik legismertebb étele már mindenhol közkedvenccé vált. A tál elmaradhatatlan hozzávalója a tzatziki, melynek leírása itt található.
http://kiprobalva.blogspot.com/2019/08/tzatziki.html

Ha esetleg pont a gyros fűszerkeverék hiányzik otthonról házilag gyorsan készíthetünk.

Gyros fűszerkeverék: só, bors, vegeta, rozmaring, oregano, fokhagyma, kurkuma, pirospaprika, római kömény, szerecsendió olívaolajban kikeverve (természetesen ízlés szerint a fűszerkeverék változtatható...mi így szeretjük 😄 )

Ezen kívül kerülhet a tányérra közepesre vágott paprika is. Fűszerként illik hozzá a kapor is.

2018. április 7., szombat

Jambalaya

Hozzávalók: 1 fej vöröshagyma, 2-3 gerezd fokhagyma, 25 dkg csirkemell,  25 dkg csípős kolbász, kb. 1 szárzeller, 1 nagy kaliforniai paprika, 2-3 babérlevél,  só, cayenne bors, kevés római kömény, olívaolaj, 1/2 liter húsleves alaplé (vagy vegetás vízzel pótolhatjuk, ha nincs), kb 20 dkg rizs, zöldség zöldje


A csirkemellet először apróra kockázzuk, sózzuk, borsozzuk majd olívaolajban pirosra sütjük.
Miközben sül mellészórjuk a  felkockázott kolbászt és amikor mindkettő elkészült, kivesszük a serpenyőből (vagy bográcsból).



A megmaradt zsiradékba tesszük a felkockázott zellerszárat, a kaliforniai paprikákat, a felaprított vörös- és fokhagymát és a babérleveleket, majd megszórjuk római köménnyel .
Amikor a zöldségek már félig megpuhultak, visszatesszük a húsokat a serpenyőbe, hozzáadjuk a (jól megmosott) rizst, felöntjük az alaplével és további 20 percig főzzük.Tetejét kínáláskor egy kis friss zöldség zöldjével meghinthetjük.
Nyáron bográcsban is készíthető ez a rendkívül finom és laktatós, fűszeres, rizses hús, a karibi Jambalaya vagy más néven a Paella😃😄