A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Levesek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Levesek. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. augusztus 3., szombat

Kínai csirkeleves egyszerűen

Hozzávalók (4 főre): 6 ek. szezámolaj, 30 dkg csirkemell, 2 g. fokhagyma, 3 tk gyömbér, 2 szál újhagyma, 2 közepes répa, 2 kisebb zöldség, 4 ek sötét szójaszósz, só, bors, 2 tk wok fűszerkeverék (vagy a kedvenc fűszerkeverékünk), 1,8 l víz, 10 dkg száraz üvegtészta, 1 nagy csokor zöldség zöldje, csípős zöldpaprika

A csirkemellet, répát, zöldséget vékony csíkokra vágjuk. A gyömbért és a fokhagymát egy kis tálba belereszeljük. Egy wokban vagy serpenyőben a felmelegített szezámolajon a csirkecsíkokat fehéredésig pirítjuk, majd meglocsoljuk a szójaszósszal és hozzákeverjük a reszelt fokhagyma és gyömbér
keverékét. 


Hozzádobjuk a zöldség- és répacsíkokat, a felkarikázott újhagymát és az egészet együtt kicsit átpirítjuk. Ekkor adjuk hozzá a fűszereket, sóval, borssal ízesítjük, felöntjük a vízzel és az egészet puhára főzzük. Ha a csirkemellet csonttal vettük a csontot ezen a ponton tegyük a levesbe. A főzés végén hozzáadjuk az üvegtésztát, aminek a főzési ideje kb. még 3-4 perc. 
Tetejére halmozzük a vágott zöldség zöldjét és még forrón kínáljuk. Aki szeretné, a kínai csirkeleves tetejére erős zöldpaprika karikákat, illetve a zöldhagyma zöld felkarikázott szárából is tehet. A kínai levesek általában ízekben gazdag, tartalmas, kevés lével készülő laktatós levesek.

2024. május 19., vasárnap

Forró szilvakrémleves sós, mandulás morzsával


Hozzávalók a leveshez (4 főre): 50 dkg szilva, 8 dl víz, 10 dkg nádcukor, 1 cs. vaníliás cukor, 1 citrom leve, 1 nagy ág friss rozmaring, csipet fahéj, csipet só, 2 ek étkezési keményítő

Sós, mandulás morzsa: 4 ek olívaolaj, 5 dkg durvára vágott mandula, 5 dkg durva szemcséjű kenyérmorzsa, 1 friss ág rozmaringlevél finomra aprítva, csipet durva szemű só

A kimagozott (friss vagy fagyasztott) szilvát a sóval, cukorral, vaníliás cukoral, fahéjjal, citromlével, rozmaring ággal a kimért vízben feltesszük főni. 

Amikor megfőtt, kivesszük belőle a rozmaring ágat (kidobhatjuk), a levéből kiveszünk egy merőkanállal és elkeverjük benne a keményítőt, majd a hőkiegyenlítés után visszaöntjük a lábosba. Ezután egy botmixerrel az egészet leturmixoljuk, de már nem főzzük a szilvakrém levest (a keményítő miatt).

 A morzsához az olívaolajon a mandula és kenyérmorzsát ropogósra pirítjuk és levéve a tűzről apróra vágott rozmaring levéllel és durva szemcséjű sóval elkeverjük. Tálaláskor a morzsát a  szilaleves tetejére szórjuk. A forró szilvaleves Mautner Zsófi receptje alapján készült.

2024. április 14., vasárnap

Ázsiai zöldségleves hajdinával

Hozzávalók: 1 póráhagyma, 3 répa, 5 közepes krumpli, 1 kis fej karfiol, 1 karalábé, 1 tk kurkuma, pici sáfrány, csili és koriander, 1 citrom leve és pici reszelt héja, 3,5 dl tejszín, 20 dkg hajdina, 5 ek olaj

A megtisztított zöldségeket feldaraboljuk. A póréhagymát olajon ledinszteljük, majd hozzáadjuk a répakockákat, krumplit, karfiolt, karalábét sózzuk borsozzuk és felöntjük zöldség alaplével vagy vízzel. Sóval, borssal, sáfránnyal meghintjük és mikor a zöldségek félig puhára főttek hozzáadjuk a hajdinát és még kb 15 percig főzzük. Ekkor hozzácsorgatjuk a tejszínt, csilit, kurkumát, koriandert kevés reszelt citromhéjat és levet is. Tálaláskor további friss korianderre is meghinthetjük a finom ázsiai zöldséglevesünket.

2024. február 3., szombat

Kurkumás répakrémleves

Hozzávalók: 2 fej vöröshagyma, 4-5 g. fokhagyma, 50 dkg répa, 1 tk örölt köménymag, 3 tk kurkuma, 2 tk curry, só, bors, szerecsendió, 2 ek tejföl + 1 ek étkezési keményítő

A vöröshagymát apróra vágjuk és kevés olajon lepirítjuk, majd hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, az apróra vágott répát illetve a fűszereket. 

Kevés ideig együtt pirítjuk őket, majd felöntjük vízzel vagy húslével. Mikor a répa puhára főtt, a tejföllel elkevert keményítőt hozzáadjuk, majd botmixerrel az egészet pépesítjük. A répakrémleves tetejére pirított hagymát, reszelt sajtot ill pirított kenyérdarabokat (krutonokat) vagy levesgyöngyöket kínálhatunk.

2023. december 16., szombat

Fácánleves

Hozzávalók (kb 10 fóre): 2 megtisztított fácán, 2 vöröshagyma, 6 g fokhagyma, 6-7 nagyobb répa, 4 zöldség, 1 kisebb zeller,  2 közepes paradicsom (egészben), 1 paprika, 1 kisebb karfiol, 1 karalábé, 2 közepes krumpli, só, 6-7 szemesbors + őrölt bors, vegeta, csipet őrölt kömény, zöldség zöldje, zeller zöldje, 15 dkg zöldborsó, kb 2x20 dkg csigatészta

A megtisztított, feldarabolt és jól átmosott fácán húsát 1 ek só hozzáadásával, hideg vízben feltesszük főni  - nagyon lassú fővéssel - épp csak gyöngyözzön a leves. Van aki egészben szereti a fácánt hagyni és így főzi.  Úgy készüljünk hogy a leves teljes főzési ideje kb 3,5 -4 óra a lassú főzés miatt. Ezalatt a zöldségeket megtisztítjuk és nagyobb darabokra feldaraboljuk. Kb 1/2 óra lassú fővés után a leves tetején megjelenő habot egy kanállal óvatosan leszedjük, hogy szép tiszta legyen a végén a levesünk. Ezt a habot folyamatosan szedegetjük le a leves tetejéről, mert a fácán kicsit több habot fog kiengedni. 
Kb 2-2,5 óra főzés után belerakjuk a krumpli és a karfiol kivételével a nagyobb darabokra vágott zöldségeket és a zeller zöldjét is. Beledobunk 1 tk szemesborsot, meghintjük további sóval, őrölt borssal és egy csipet őrölt köménnyel. Továbbra is lassú tűzön hagyjuk főni a fácánlevest. Mikor már félig megfőttek a zöldségek mehet bele a burgonya, zöldborsó és a karfiol rózsa. Közben a csigatésztát sós vízben kifőzzük és egy külön tálba félretesszük. Mikor a húsleves megfőtt kiszedjük a zöldségeket és a húsokat is külön-külön. A megmaradt fácánlevest egy szűrőn átszűrjük és forrón kínáljuk. Aki szereti kínálunk mellé pár felkarikázott csípős zöldpaprikát. 
Sós vízben főtt csigatésztát kínálunk mellé. Mikor a tésztát megfőzük és leszűrtük 1 ek olajjal átforgatjuk, hogy ne tapadjanak össze a csigák.

2023. november 5., vasárnap

Vidéki káposztaleves

Hozzávalók: 50 dkg apró savanyúkáposzta,1 vöröshagyma, 2 g fokhagyma, 30 dkg vékony füstölt kolbász, 10 dkg rizs, 2 babérlevél,  só, bors, őrölt pirospaprika, 1 tk tárkonylevél, 25 dkg csiperkegomba (ez el is hagyható), 2 dl tejföl, 1 tk finomliszt

A savanyú  aprókáposzta széleit rövidebbre vágjuk, majd egy fazékba tesszük kb 2 liter vízben feltesszük főni, az apróra vágott vöröshagymával és a babérlevéllel. Belekarikázzuk a füstölt kolbászt, a felszeletelt gombát (elhagyható), beleszórjuk a rizst is. Zúzott fokhagymával, tárkonnyal, borssal és nagyon kevés sóval (mert a káposzta is sós) ízesítjük. Előbb nagy lángon felforraljuk, mad kis lángon egy kis rést hagyva a fedő alatt lassú tűzön hagyjuk főni. Amikor a leves tetején megjelenik a kolbászzsír, meghintjük pirospaprikával, majd addig főzzük, míg a káposzta megpuhul (kb 35 perc). A tejfölt a liszttel és kevés hideg vízzel simára keverjük, a megfőtt levesbe öntjük és pár percig még főzzük. Rendkívül tartalmas leves.



2023. október 28., szombat

Mandulás, fűszeres körtekrémleves

Hozzávalók: 90 dkg körte, 4 dl tej vagy  tejszín (vagy madulatej az ízfokozásért), 6 dl víz, csipet só, 2 tk vaníliás cukor, 1 tk őrölt fahéj, 2 db szegfűszeg, 1 ek méz, 1/2 citrom leve és reszelt héja, 1 kis kakukkfű, 6-8 dkg szeletelt mandula (mehet helyette vagy mellette dió, mogyoró is)

A körtéket 1 nagyobb darab kivételével megpucoljuk, magházát kivesszük és apróra kockázva egy lábasba tesszük, a kis vaníliás cukrot, mézet hozzáadjuk majd az egészet kissé karamellizáljuk. Ezután felöntjük a vízzel, tejjel (vagy tejszínnel), hozzáadjuk, az őrölt fahéjat, sót, szegfűszeget, aki gourmet az tehet bele egy csipet kakukkfüvet is , majd az egészet forrástól számítva kb 10 percig felfőzzük. Ezután egy botmixer segítségével krémesítjük, hozzáadjuk a citromlevet. A szeletelt madulát/diót egy kisebb száraz, felhevített serpenyőben kicsit megpirítjuk és félretesszük. 


Kínáláskor a félretett körtéket apróra kockázzuk vagy cikkekre vágjuk - tetszés szerint - és a tányérokba tesszük. Rámerjük krémlevest, reszelt citromhéjat és a pirított manulát a tetejére dobjuk. Akár egy kakukkfű ágacskával is díszíthejük a tányérokat.

2023. július 2., vasárnap

Tejszínes, zöldbabos raguleves

Hozzávalók: 1 vöröshagyma, 2 g fokhagyma, 40 dkg sertéscomb, 1-2 répa, 1 nagyobb burgonya, só, bors, 25 dkg zöldbab, 2 ek liszt, zöldség zöldje, 2 dl tejszín, 2 ek liszt

A húst egészen apróra felkockázzuk és az aprított hagymával kevés olajon megfuttatjuk, míg a hús kifehéredik. Ekkor hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, sót, borsot felengedjük húslével vagy vízzel és a húst fedő alatt félpuhára főzzük. Ekkor hozzáadjuk a felkockázott, krumplit, zöldbabot, répát és az aprított zöldség zöldjét. Mikor az egész puhára fő a tejszínt a liszttel elkeverjük (liszt nélkül, csak tejszínnel is nagyon finom) és állandó kevergetés mellett hozzácsorgatjuk. Felforraljuk, majd kínáláskor kevés frissen vágott zöldség zöldjével meghintjük a zöldbabos ragulevest.

2023. július 1., szombat

Spárgás, krumpligombóc leves


Hozzávalók (4 főre): 40 dkg sertéscomb, 2-3 babérlevél, só, bors,  majoranna, kb 1/2 kg spárga, pár csepp citromlé, 15 dkg zöldborsó, 2 dl tejszín, 1 csokor zöldség zöldje

krumpli gombócokhoz: 50 dkg krumpli, 1 tojás, (kacsa)zsír, liszt

A felaprított krumplit sós vízben puhára főzzük, kiszedjük a vízből és hagyjuk teljesen kihűlni! Amint kihűlt összetörjük, hozzáadjuk a tojást, a hozzáadjuk a zsírt. Sóval, borssal ízesítjük illetve annyi liszttel állítjuk össze hogy jól formázható legyen.  
Egy lábasban kevés olajon a babérlevelet beledobva világos rántás készítünk, majd kb 1,5 liter hideg vízzel felengedjük, sóval, borssal meghintjük, hozzáadjuk az aprított zöldség zöldjét és az egészen apróra kockázott comb darabkákat és lefedve - lassú tűznél -főzni kezdjük (kb 1-1,5 óra)
Közben zöldséghámozóval megpucoljuk a spárgát, végeit levágjuk és kb 2 cm-es darabkákra szeleteljük. Egy serpenyőben 1 ek olajon a spárga darabokat lepirítjuk, közben pár csepp citromlével meglocsoljuk, 2 ek vizet öntünk rá, lefedjük és hagyjuk így párolódni (kb 15-20 perc). Közben vizes kézzel a krumplimasszából apró gombócokat formázunk a kezünkkel. 

Mikor a hús már majdnem puha, hozzáadjuk a zöldborsót, felöntjük a tejszínnel és az egészet összeforraljuk. Mikor forrni kezd, hozzáadjuk a krumpli gombócokat. 

Mikor a kis gombócok a spárgaleves tetejére feljönnek, elzárjuk alatta a gázt, lefedjük és pár percig hagyjuk fedő alatt pihenni. Kínáláskor aprított zöldségzöldjével meghintjük.

2023. június 18., vasárnap

Zöldleves sajtgombóccal

Hozzávalók: 2 g fokhagyma, 1 csokor petrezselyemzöldje, 1 cs kapor, 1 cs oregano, 1 marék spenót,  1 cs zellerlevél, 2-3 újhagyma, vaj, étolaj, só, bors, 2 tk liszt, 2 dl tejszín

Sajtgombóchoz: 5 dkg sajt, 1 tojás, 1 ek tejföl, 1 cs majoranna, só, bors, szerecsendió, 7 ek búzadara,

A megmosott zöldeket apróra vágjuk (ezek a zöldek kedvünk szerint módosíthatóak, mehet bele lilahagyma, póréhagyma, bazsalikom, snidling....), az újhagymát is felkarikázzuk (mehet a zöd részből is hozzá).

A tojás csipet sóval, borssal felverjük és hozzákeverjük a tejfölt. Meghintjük majorannával, ízesítjük szerecsendióval és belekeverjük a búzadarát és a reszelt sajtot is. Az egészet letakarva kb 1/2 órát állni hagyjuk, hogy a búzadara megdagadjon. Ezután vizes kézzel apró gombócokat formázunk.sajt


A lábasban a vajat felhevítjük és hozzáadjuk az újhagymát és üvegesre pároljuk. Ezután beledobáljuk az aprított zöldeket és a fokhagymát, liszttel meghintjük és pár percig az egészet együtt pirítjuk, majd felöntjük kb 1 liter húslével vagy vízzel. Kb 20 perc főzés után egy picit botmixerrel csak nagyjából átturmixoljuk és fellazítjuk tejszínnel. Felforralás után belerakjuk az elkészített sajtgombócokat. Ekkor már csak  - kis lángon - rottyantunk rajta egyet, míg a gombócok feljönnek a leves tetejére, vigyázva, nehogy a gombócokat szétdobja a leves.


2023. április 14., péntek

Török vöröslencse leves

Hozzávalók (6 főre): 1 közepes fej vöröshagyma, 3 g fokhagyma, 10 dkg vörös lencse, 5 dkg bulgur, 1-2 ek rizs, 2 ek sűrített paradicsom, 2 ek olaj, 1,5 liter zöldség alaplé (vagy víz), 1 ek apróra vágott menta (vagy szárított formában is megfelel), 1 tk pirospaprika, só, bors, pár csepp citromlé

Forró olajon az apróra vágott vöröshagymát megfuttatjuk, majd az utolsó pillanatban a zúzott fokhagymát is hozzáadjuk. Levéve a tűzről pirospaprikával meghintjük, hozzáadjuk a sűrített paradicsomot és az egészet 1 percig összepirítjuk, majd mehet bele a megmosott vörös lencse, a bulgur és a rizs. Az egészet felöntjük a zöldség alaplével (vagy vízzel), sóval, borssal ízesítjük, beledobjuk a vágott mentát és kb 30 perc alatt  - néha kevergetve - megfőzzük a finom török Ezogelin çorbası levesünket. Kínálás előtt pár csepp citromlével ízesíthetjük. Tetejét meghinthetjük további mentalevéllel, ill erős paprika karikákkal.

2022. december 18., vasárnap

Pirosbogyós gyümölcsleves túrógombóccal

Gyümölcsleves (kb 4 főre): 50 dkg friss vagy fagyasztott eper (málna vagy bármilyen pirosbogyós/erdei gyümölcsmix, akár szilva is), 3 dl görög joghurt, 5 ek méz, 3 ek cukor, 1 cs vaníliás cukor, csipet fahéj, 6 dl  víz

Túrógombóc (15-16 db): 25 dkg túró, 8 ek búzadara, 1 ek cukor, 1 cs vaníliás cukor, 1 tojás, reszelt citromhéj, pár db menta vagy ciromfűlevél díszítéshez

A gombócok hozzávalóit összeállítjuk és kb 20-30 percig hagyjuk állni, hogy a búzadara meg tudja magát szívni. 

A leves hozzávalóit egy botmixer segítségével összedolgozzuk és hűtőbe tesszük min. 1 órára, hogy a ízek összeérjenek. Egy fazékban vizet forralunk és a túrómasszából apró golyókat formázunk és a  gyöngyöző forró vízben (vigyázat ne nagyon lobogjon, mert szétveri a kis gombócokat) kb 3-4 perc alatt kifőzzük őket. Amint feljönnek a víz tetejére kiszedhetjük őket egy szűrőkanállal. Amint a gombócok kihűltek, egy tálkában hűtőbe tesszük őket. Kínáláskor a tányérba szedett gyümölcslevesbe teszünk 3-4 gombócot. Mentalevéllel, szeletelt mandulával esetleg pár db egészben hagyott gyümölcsdarabbal díszíthetjük.

Főzés nélkül is készíthetünk túrógombócot úgy hogy 25 dkg túrót 1 ek tejföllel, 4 dkg kókuszreszelékkel és 1 ek mézzel összeállítunk aztán megformázba mehet a levesünkbe.

2022. október 21., péntek

Zsemlegombócos zöldségleves

Hozzávalók:  1 fej vöröshagyma, 2 g fokhagyma, 1 zöldség, 2 répa, 1/2 karalábé, 1/2 zeller, 2 burgonya, só, bors, liszt, 1 tk őrölt pirospaprika, zöldség zöldje, zellerzöldje, 1 karika erős paprika

 Zsemlegombóc: 2 zsemle, 2 tojás, zöldség zöldje, zeller zöldje, só, bors

A gombócokhoz a felvert sóval, borssal ízesített tojásokhoz a  vízbe mártott és jól kicsavart zsemléket hozzádolgozzuk. Apróra vágott zöldség és/vagy zeller zöldjét is érdemes hozzáadni a töltelékhez, de akár el is hagyható. Szükség esetén kevés zsemlemorzsával segítjük összeállni a masszát. Vizes kézzel kisebb gombócokat formázunk.

A krumpli kivételével az apróra vágott vöröshagymát ill. a felkockázott összes zöldséget kevés olajon lepirítjuk, majd pici liszttel illetve pirospaprikával meghintjük. Vízzel felengedjük, beletesszük a burgonyát. Mehet bele 1-2 karika erős paprika is. Ízesítjük sóval, borssal és puhára főzzük a zöldségeket. Végül hozzáadjuk a zsemlegombócokat amik azonnal feljönnek a leves tetejére, amint elkészültek. Az egészet meghintjük zöldség ill. zeller zöldjével. 

Amint a  zsemlegombócok megfőttek máris tálalhatjuk a finom levesünket. Természetesen borsóval, karfiollal illetve egyéb kedvenc zöldségünkkel szintén gazdagíthatjuk az ízeket.

2021. november 14., vasárnap

Csicsókakrémleves

Hozzávalók: 1 fej vöröshagyma, 3-4 g fokhagyma (vagy medvehagyma), 50 dkg csicsóka, 1-2 szem krumpli, 1 kisebb fej zeller és zeller zöldje, só, bors, tejszín (vagy tejföl) 

A vöröshagymát kevés olajon megfuttatjuk, hozzáadjuk a fokhagymát és a zöldségeket is és az egészet átforgatjuk az olajon. Ezután az egészet felöntjük annyi vízzel hogy ellepje, sóval, borssal ízesítjük, hozzáadjuk a zeller zöldjét és puhára főzzük. Felöntjük tejszínnel, botmixerrel pürésítjük és újra felfőzzük.  

Kínáláskor pirított baconnel megszórva tálaljuk.