A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Halételek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Halételek. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. április 14., vasárnap

Keleti roston sült halfilé

Hozzávalók (4 főre): 1 kg bőrös halfilé (lazacpisztráng), vaj+olaj

Mártás: 1 ek szezámolaj (vagy olaj), só, bors, 4 ek. szezámmag, 1 aprított chili paprika (vagy őrölt chili illetve őrölt, csípős pirospaprika), 1 csomag újhagyma, 2 g zúzott fokhagyma, 1 tk szójaszósz, 2 kockázott paradicsom

A halfilék mindkét oldalát sóval, borssal bedörzsöljük és előbb a bőrös oldalát 5 perc alatt, majd átfordítás után még kb 3 percig roston megsütjük, kevés olaj+ vaj keverékén. 


Kevés szezámolajon a szezámmagokat az apróra vágott hagymával együtt picit lepirítjuk, majd a többi hozzávalóval mártást főzünk. 
A sült halat ezzel a mártással öntjük le. Kínáláskor természetesen megcsorgathatjuk egy kevés citrom facsart levével. Zöldsalátát is szervírozhatunk a keleti halfilé mellé.


2023. július 1., szombat

Krumplis halrudacskák házilag

Hozzávalók (kb 14 db, 4 főre): 30 dkg krumpli, 30-40 dkg afrikai harcsa filé (lazac vagy lazacpisztráng), 3-4 ek kukoricadara (vagy zsemlemorzsa), 1 csokor zöldség zöldje, só, bors, 1/2 citrom reszelt héja

A megpucolt, felkockázott krumplit sós vízben puhára főzzük. Közben a halat apróra vágjuk vagy késes aprítóval/húsdarálóval aprítjuk. A kész krumplit krumplinymóval összetörjük, hozzáadjuk a haldarabkákat, a kukoricadarát (vagy zsemlemorzsát) és sóval, borssal, aprított zöldfűszerrel, reszelt citromhéjjal jól kikeverjük. Természetesen készíthetjük tisztán csak halpépből is, de így laktatósabb. 

Vizes kézzel kis rudakat formázunk a masszából és zsemlemorzsába forgatjuk és kb 1/2 órára fagyawsztóbe tesszük a halrudakat. Forró, bő olajban 3-4 perc alatt készre sütjük, majd papírtörlőre szedjük. Krumplipürével, párolt zöldségekkel, sült krumplival vagy majonézes kukorica salátát kínálunk mellé.

2021. december 24., péntek

Lazac sütőben sütve

Hozzávalók: lazac filé, só, bors, zöldség zöldje, citrom, bazsalikom

A lazacfilét egy papírtörlővel teljesen szárazra töröljük, sóval, borssal befűszerezzük és a tetejére kevés mustárt ill fokhagyma zúzalékot kenünk. 

A tetejére citromkarikákat helyezünk, melyet frissen vágott (vagy szárított) zöldség zöldjével, bazsalikommal meghintjük. 

Sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük bőrével lefele, majd 200 C-ra előmelegített sütőben 20 percig sütjük. Salátával, sült krumplival kínáljuk a sült lazacot. Megkenhetjük a tetejét vékonyan bármilyen zöld pesztóval is.

2021. március 31., szerda

Sült hekk

Serpenyőben sütve

Hozzávalók: 2-3 hekk törzs,  8 ek fele liszt + fele kukoricaliszt, só, bors, 1 ek őrölt pirospaprika, 1 tk fokhagyma granulátum, olaj

Ha fagyasztott hekket készítünk akkor mindenképpen a teljesen kiolvadt hallal lehet csak dolgozni. A fagyasztott halat hűtőbe téve lassan hagyjuk kiolvadni (nem a konyhaasztalon hagyjuk!). A hal előkészítése nagyon fontos!!! A halat szükséges esetén lepikkelyezzük, az uszony részeket  alul, felül  levágjuk, belsőséget kiszedjük, fekete részeket víz alatt ledörzsölve eltávolítjuk!

A hal akkor van tökéletesen megtisztítva, ha belül szép hófehér a húsa! 
A halat minkét oldalán kb 1,5 cm-es távolságban beirdaljuk, majd kívül-belül alaposan bedörzsöljük sóval. Kicsit hagyjuk pihenni, addig fele-fele arányban lisztet és kukoricalisztet keverünk el amihez őrölt pirospaprikát, fokhagyma granulátumot és kis borsot adunk (minden 2 ek liszthez kb 1 tk pirospaprika kell). Ebbe a lisztes keverékbe forgatjuk bele a halakat kívül-belül az irdalások közötti részeket is. Kicsit kézzel is nyomkodjuk rá a panírt. 180 fokos bő, forró olajban kb 8-10 perc alatt süssük ki minkét oldalát aranybarnára, majd papírtörlőre szedjük ki és hagyjuk hogy feligya róla a felesleges olajat.

Salátával, sült krumplival, tartármártással kínáljuk. De igazán puha kenyérrel és savanyú uborkával igazi "retró" érzésünk lehet.

Tepsiben sütve

A halat beirdaljuk, vékony fokhagyma karikákat nyomkodunk a résekbe. A hekkeket egy tepsibe tesszük és felöntjük sós tejjel, hogy ellepje őket. Egy éjszakára hűtőbe tesszük. Másnap papírtörlővel szárazra töröljük, paprikás, sós lisztbe 

bepanírozzuk hekket és sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük. 

A felső oldalát olajjal vékonyan lelocsoljuk és 200 °C-ra előmelegített sütőben (1x átforgatva) kb 45-50 perc alatt megsütjük. Amikor a beirdalásoknál a halszelet szétnyílik kb akkor már készen is van.

2020. szeptember 27., vasárnap

Tonhalas spagetti

Hozzávalók: 1 tonhal konzerv, vöröshagyma, fokhagyma, só, bors, babérlevél, bazsalikom, petrezselyem zöldje, rozmaring, oregano, olívaolaj, spagetti, citromlé

A spagettit feltesszük főni, ezalatt elkészítjük a pasztát.

1 ek olívaolajon megdinszteljük az apróra vágott vöröshagymát, majd mehetnek bele az apróra metélt zöld fűszerek és a babérlevél, amivel együtt még kicsit kevergetjük hogy az aromák kioldódjanak. 

Mehet bele a fokhagyma és az apróra tépett tonhal darabkák és egy csipet só, bors. Az egészet picit felöntjük 2-3 ek vízzel (amit a spagetti főzővizéből kiveszünk), nehogy a fokhagyma megkeseredjen. Az egészet összerottyanjuk és a megfőzött spagettire halmozzuk az egészet. Az ínyencek pár csepp citromlével is meglocsolhatják, mert a zöld fűszerek ízét nagyon kiadja.

Még melegen kínáljuk. Ha szeretnénk egy kis parmezán sajtot reszelhetünk a tetejére közvetlenül fogyasztás előtt.

Természetesen végtelen módon variálható az ízlésünk szerint. Aki szereti kapribogyót vagy olíva bogyó karikákat, kaprot, koktélparadicsomot is dobálhat rá. Van aki víz helyett paradicsomlével ill. tejszínnel lazítja a tonhalas pasztát.

2020. február 29., szombat

Tonhal steak

Hozzávalók: min ujjnyi vastag tonhal steak szeletek, só, bors, olívaolaj, citrom

A szárazra törölt steak szeletek mindkét oldalát sóval, borssal alaposan megszórjuk, majd meglocsoljuk olívaolajjal. A felforrósított (száraz) serpenyőbe helyezzük az olajos oldalával majd a felső oldalára is olívaolajat öntünk. 
Csak 2 percig sütjük mozgatás, igazgatás nélkül. Ekkor óvatosan átfordítjuk és a másik oldalát is 2 percig sütjük. Amint tányérra helyezzük meglocsoljuk 1 tk citromlével (esetleg 1 csepp olívaolajat is spriccelhetünk rá). Könnyű salátával kínáljuk a mediterrán ételt.

2017. október 1., vasárnap

Harcsapaprikás túrós csuszával vagy kapros túrógombóccal

Hozzávalók: 1 közepes harcsa, só, 2 fej vöröshagyma, 2 paradicsom, 3 paprika, 2 dl tejföl
Túrós csuszához: tészta, túró, tejföl

A harcsát feldaraboljuk, besózzuk és 2-3 órát hűtőben pihentetjük.
Ezalatt összevágjuk a vöröshagymát, fokhagymát, paprikát és paradicsomot, majd ezeket kevés zsiradékon összefőzzük pörköltalapnak.
Ezután hozzáadjuk a harcsa darabokat, kicsit átforgatjuk ebben az alapban és felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje. Pirospaprika, só, bors, vegeta kerül a paprikásba.
Kb. 10-15 perc elég, hogy a hal megfőjön, ekkor a forró szaftból kiveszünk egy kicsit, kikeverünk 2 dl tejföllel, majd ezzel behabarjuk a paprikást, majd újra felfőzzük. Aki nagyon gourmet az kínálás előtt egy kevés vágott kaporral is meghintheti a paprikást.
Közben túrós csuszát készítünk mellé és ezzel kínáljuk. Aki bevállalósabb, az reszelhet a túróba 2-3 g fokhagymát is.

Kaprós túrógombóc: 1/2 kg túró, 2 tojás, 4 dkg kukoricadara, csipet só, 1 csokor kapor
A túróta a tojássárgájával, sóval, aprított kaporral és a búzadarával laposan elkeverjük, majd hozzáadjuk a keményre vert tojásfehérjét és az egészet folpackkal lefedve 1 éjszakán át hűtőben pihentetjük. Másnap kb 3 cm átmérőjű gombócokat formálunk és  egyhén sós vízben kifűzzük és ezt kínáljuk a harcsapaprikáshoz.

2016. március 5., szombat

Királyrák petrezselymes spagettivel

Hozzávalók: kb. 15 db királyrák, 1/2 csomag spagetti, 1/2 csokor petrezselyem, 2 g. zúzott fokhagyma, 6-8 koktélparadicsom

A rákokról levesszük a páncélt és jól megmossuk. A spegettit a szokásos módon  sós vízben megfőzzük.
A serpenyőben 15-20 dkg vajat (kevés olajjal, hogy a vaj ne égjen meg) megolvasztunk és 1/2 marék petrezselymet ill. 2 nagyobb gerezd zúzott fokhagymát pár perc alatt átforgatjuk, majd a rákocskákat rárakjuk és kb. 6-8 perc alatt megpirítjuk benne.
A rákokat kivesszük és a maradék vajban 2 ek. lisztet megpirítunk, beletesszük a megfőtt spagettit és a rákokat is rádobjuk. Kicsit az egészet összemelegítjük, pici sóval, borssal ízesítjük.
Tálaláskor félbevágott koktélparadicsommal díszíthetjük a királyrákos spagettinket.


2014. január 22., szerda

Halászlé


Hozzávalók: 1 kg vegyes apró hal,  4 fej vöröshagyma, 5-6 g. fokhagyma, 30-40 dkg zöldség (répa, zöldség, krumpli, paprika), 1 pici száraz pirospaprika, 2 dl paradicsomlé, 5 kk. só, pirospaprika, pár karika erős, zöldpaprika, + nagyobb halszeletek,

A letisztított apró halat 4-5 liter vízben aprított vöröshagymával fokhagymával zöldségekkel, paradicsomlével felteszünk főni bográcsban, kuktában vagy egy nagyobb lábasban kb. 1,5 órára.

Ezután  a nagyobb halak gerincét és a nagyobb halcsontokat (szálkákat) eltávolítjuk. A halakat paradicsompasszírozón lepaszírozzuk (vagy húsdarálón ledaráljuk) és visszarakjuk a főzőlébe. Felengedjük jó 1 liter vízzel és hozzáadjuk a fűszereket, ízlés szerint sózzuk, paprikázzuk.Mehet bele egy kevés erős paparika is.
Mikor a leves forr, belerakjuk a 3-4 órával korábban lesózott, lemosott halszeleteket és az ikrákat.
Az egészet újra felfőzzük. Természetesen az adagokat lehet duplázni/triplázni.
Egy ilyen tartalmas leves után elég egy tejberizs, palacsinta, fánk, mákos tészta vagy egyéb könnyű desszert.