Bejegyzések relevancia szerint rendezve a(z) "piskóta" lekérdezésre. Rendezés dátum szerint Az összes bejegyzés megjelenítése
Bejegyzések relevancia szerint rendezve a(z) "piskóta" lekérdezésre. Rendezés dátum szerint Az összes bejegyzés megjelenítése

2014. január 30., csütörtök

Piskóta, piskóták


Alap piskóta: 6 tojás, 6 ek. cukor, 4 ek liszt +2 ek keményítő

A tojások fehérjét robotgéppel  közepesen (!) kemény habbá verjük, apródonként hozzáadva a cukrot. A robotgépet alacsonyabbra állítjuk és lassan, egyesével hozzáadjuk a tojások sárgáját. Végül a  lisztet és a keményítőt apródonként beleszitáljuk és átforgatjuk, hogy a habot már ne törjük össze. Ha kakaós vagy diós piskótát szeretnénk sütni, amennyi (cukrozatlan!) kakaóport ill diót teszünk bele azzal a mennyiséggel csökkentjük a liszt mennyiségét. 
Vajas, lisztes  (vagy sütőpapírral bélelt) tepsibe simítsuk bele - de csak a forma alját kenjük ki - , úgy hogy a széleit egy spatulával felhúzzuk a sütőedény falára (így felhúzzuk a tészta szélét és nem lesz a közepe aránytalanul magas). 150 C-ra előmelegített sütőbe tegyük kb. 35-50 perc alatt attól függően hány tojásos a piskótánk, majd világosra sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük nehogy nyers maradjon. Hústűt szúrunk a piskóta közepébe, ha a hústűn nem marad semmi ragacs, akkor készre sült a piskóta.
A sütő ajtaját min. 20 percig nem szabad kinyitni. Ha piskóta kész egy lisztezett fa deszkára (vagy egy sütőpapírral bélelt tepsire) fejjel lefele ráfordítjuk és így hagyjuk 
kihűlni, majd csak ezután vegyünk ki a formából.

  

Cukrász piskóta: A tortakarika-piskóta ideális arányszáma 1:2:2,3 (1 tojáshoz 20 g kristálycukrot és 23 g lisztet adunk). A liszt kb 40%-át, érdemes keményítőre cserélni, így lágyabb szaftosabb tésztát kapunk.

Vizes piskóta: 6 tojás, 6 ek cukor, 6 ek víz, 6 ek liszt, csipet só, 1 tk sütőpor vagy szódabikarbóna

Vajas piskóta: 6 tojás, 6 ek cukor, 10 dkg vaj, 6 ek liszt, csipet só

Olajos piskóta: 6 tojás, 24 dkg cukor, 6 ek étolaj, 21 dkg liszt, 1/2 tk sütőpor, csipet só

Barna olajos piskóta: 6 tojás, 6 ek cukor, 2 ek cukrozatlan kakaópor, 5 ek liszt, 1 dl étolaj

2021. április 7., szerda

Mozart szelet

kakaós piskóta: 7 tojás, 7 ek porcukor, 5 ek liszt, 2 ek kakaó, csipet só, 2 ek frissen főzött presszó kávé

pisztáciás piskóta: 4 tojás, 2 ek darált, sós pisztácia, 2 ek darált mandula, 4 ek cukor

krém: 25 dkg mascarpone, 3 dl habtejszín, csipet só, 5 dkg marcipán / 2-3 ek nutella

Töltelék: 10 dkg marcipán massza ( készíthetjük házilag is )

Glazúr: 10 dkg étcsokoládé, 1 dl tejszín; + darált, sós pisztácia a díszítéshez (elhagyható)

A tojások fehérjét a cukorral keményre verjük, majd egyesével hozzáadjuk a tojássárgákat is. Beleszitáljuk a lisztet és a kakaóport, végül hozzáadjuk a kávét . Sütőpapírral bélelt vajas, lisztes 22x30 cm-es  tepsibe vagy 24 cm-es tortaformába öntjük, 160 C-ra előmelegített sütőben kisütjük a barna piskótát.

A pisztáciás laphoz a tojások sárgáját a cukorral kikeverjük, a pisztáciát és a mandulát a felvert tojásfehérje habjába keverjük, majd a 2 részt óvatosan átforgatjuk. Az előbbi vajjal, liszttel kikent tepsiben kb 5-6 perc alatt kisütjük a vékony piskótát. A mascarponét a sóval kézi mixerrel kikeverjük és fellazítjuk felvert tejszínnel, majd elfelezzük a krémet. A krém egyik felébe belereszeljük a  marcipánt. A krém másik felébe a nutellát  keverjük hozzá. Persze ha könnyítenénk magunkon, lehet egyfajta csak nutellás krémet készíteni és elfelezve betölteni vele a tortát.

A kakaós piskótát megvárjuk míg kihűl, kettévágjuk,  az egyik lapot lerakjuk és a töltelékként készítendő marcipánt porcukorral meghintett deszkán kinyújtjuk és ráhelyezzük a barna piskótára. Ezt megkenjük a nutellás krémmel amire ráhelyezzük pisztáciás lapot. A lap tetejét megkenjük a marcipános krémmel, amit a barna piskóta másik felével lefedünk. 

Az étcsokoládét vízgőz felett megolvasztjuk, majd simára keverjük a hozzácsorgatott tejszínnel és pici dermedés után rásimítjuk a sütemény tetejére. Aki akarja ilyenkor megszórhatja még darált pisztáciával. Ezután hűtőbe tesszük hogy a máz a torta tetejére rádermedjen. 


2021. november 23., kedd

Puncs mignon házi fondanttal

Piskóta (kb 17 db mignonhoz): 5 db közepes méretű tojás, 5 ek cukor, 5 ek liszt, 

Szirup: 1 dl narancslé, 0,5 dl víz, 7 dkg cukor

Szórás: 1 ek (cukrozatlan) holland kakaópor, 1 dl rum, 1 ek barack lekvár

Bevonás: 50 dkg fondan (folyékony), vagy 1 csepp piros ételfesték és bolti glazúr

piskótát a szokott módon egy 24x32 cm-es tepsiben megsütjük. Ez alatt elkészítjük a szirupot.  A narancslét a vízzel és a cukorral sziruppá főzzük és hagyjuk kihűlni. Ha a piskóta teljesen kihűlt 3 egyforma lapot vágunk belőle. Az első lapot egy tálcára helyezzük és vékonyan megkenjük egy kevés barack lekvárral. A másik lapot összetörjük, meghintjük 1 ek kakaóporral és rálocsoljuk a rumot és adunk hozzá 1 ek baracklekvárt. Annyi szirupot adunk hozzá, hogy könnyen kenhető masszát kapjunk. 
Ezt a masszát rásimítjuk a baracklekvárral megkent alsó lapra, tetejét vékonyan megkenjük baracklekvárral és a másik piskóta lappal befedünk. Kicsit rányomkodjuk (esetleg egy kis nehezéket is lehet tenni a tetejére a tömörítés érdekében), majd betesszük a hűtőbe pár órára vagy akár egy egész éjszakára. Amikor kivesszük a hűtőből a tetejét vékonyan megkenjük baracklekvárral (így a glazúr nem tudja majd eláztatni a tésztát). 4x4 cm-es kockákat vágunk ki a piskótából. A fondant felmelegítjük és egy kanállal a tetejére és minden oldalára végig csorgatjuk a masszát, majd hagyjuk hogy a fondan rádermedjen. Ebből kb 17 db mignon készülhet. 

Vagy a készen vásárolt (Spar-os) glazúrt forró vízben felolvasztjuk és azzal öntjük le a mignonokat. Vigyázni kell vele, mert nagyon gyorsan szikkad.

Aki inkább csokikrémet készítene a mignonba: 1,5 dl tejszínt 20 dkg cukorral felteszünk főni, ekkor hozzáadunk 8 dkg kakaóport és 20 dkg vajat is belekeverünk. Amint a vaj felolvadt, levesszük a tűzről

vagy citromos krémet: 1 cs vaníliás pudingport a szokott módon 10 dkg cukorral tejben megfőzünk. Mikor kész 10 dkg vajat hozzákeverünk. Levéve a tűzről 1 citrom levét és reszelt héját keverjük még hozzá.

Ha így készítjük az első piskótalapra meglangyosított lekvár kerül, erre a következő lap és a választott (csokis vagy citromos) krémet kenjük. Ezt befedjük a 3. lappal, aminek a tetejét szintén meglangyosított lekvárral zárjuk.

Házi fondant: 40 dkg cukor, 2 d víz, 1 tk 10%-os ecet

A hozzávalókat kis lángon (!) gyöngyözve összeforraljuk. Forrás után kb 15 percig főzzük a szirupot. Ezután az egészet áttöltjük egy másik tálba és folyamatosan kevergetés mellett hűtjük. Ilyenkor beletehetünk pár csepp ételfestéket, ha szinezni szeretnénk a mázat. Még folyós állapotában bevonjuk vele a migonokat (vagy egy tortát). Bevonás utánkb 1 órával megszilárdul a máz.

2014. június 25., szerda

Gyümölcskrémes


Piskóta: 5 tojás, 5 ek. cukor, 5 ek. víz, 5 ek. liszt, 1 ek. citromlé, 1 cs. sütőpor

A tojássárgákat előbb a cukorral, a vízzel, citromlével, majd liszttel elkevert sütőporral habosra keverjük. Ekkor hozzáadjuk a tojásfehérjékből vert kemény habot és óvatosan átkeverjük a piskóta masszát.  Vajas, lisztes tepsibe öntjük a masszát és előmelegített sütőben tolva kb. 25-30 perc alatt rózsaszínre sütjük.

Krém: 1 liter tej, 4 tojás, 10 dkg cukor + 1 cs. vaníliás cukor, 15 dkg liszt

7 dl tejet meglangyosítunk. Ekkor hozzácsorgatjuk 4 tojássárgája + 1 cs. vaníliás cukor + 10 dkg cukor + 15 dkg liszt + 3 dl tej simára kevert elegyét.
Közepes tűzön - kézi habverővel  való  - állandó kevergetés mellett (így nem lesz csomós a krém) főzzük és ha a massza besűrűsödött, levesszük a tűzről és hagyjuk a főzött krémet langyosra kihűlni. Ekkor óvatosan (hogy a habot ne törjük nagyon össze), hozzákeverjük 4 tojásfehérje 10 dkg cukorral keményre vert habját. 
A piskótát telerakjuk az éppen aktuális gyümölccsel (málna, eper, barack, szőlő...)  és a tetejére kenjük a lehűlt krémet.
Tetején a krémet díszíthetjük a piskóta - levágott - széleinek reszelékével.

2022. január 27., csütörtök

Grízes piskóta törökösen a 'la Kibris

Piskóta: 12 dkg búzadara (gríz), 6 dkg liszt, csipet só, 6 tojás, 6 dkg cukor, 1 narancs leve és reszelt héja

Választható szirupok:

Szirup 1: 3 dl víz, 15 dkg cukor, 2 citrom reszelt héja és leve, 1 ek méz, 1 narancs reszelt héja és leve

Szirup 2: 2 dl tejszínt 1 csomag vaníliás cukorral keverjük el és ezzel áztatják el a megszurkált, frissen sült tésztát.

A grízt, a lisztet, a narancs levét és reszelt héját, ill. a sót elkeverjük. A tojások sárgáját a cukor felével felverjük és hozzáadjuk a lisztes keverékhez. A tojások fehérjét a cukor másik felével kemény habbá verjük és óvatosan beleforgatjuk a piskóta tésztába. Sütőpapírral bélelt kb. 33x23 cm-es tepsibe öntjük a masszát és 180 C-ra előmelegített sütőben kb 30 percig sütjük.

A sziruphoz valókat kb 10 perc alatt összeforraljuk, majd levéve a tűzről hozzácsorgatjuk a mézet. Mikor a piskótát kivesszük a sütőből egy hurkapálcikával megszurkáljuk és a sziruppal egyenletesen meglocsoljuk a tetejét.  A szirup szépen átáztatja a tésztát. Hagyjuk a süteményt kihűlni és kockákra vágva kínáljuk a vendégeknek ezt a különleges török / ciprusi egyszerű, gyors, ízletes tésztát amit Şaziye barátnőmnél az eredeti, autentikus formában is volt már szerencsém megkóstolni. Tetejét díszíthetjük kardamom maggal vagy rusztikusra tört pisztáciával.

Afiyet olsun!

A görögök hasonló szirupos, kevert tésztája Ravani néven ismert.


Hasonló recept szerint készül az

Áztatott narancsos tészta

Tészta: 2 dl cukor, 3 tojás, 1/2 dl étolaj, 1 bögre kókuszreszelék, 1 bögre mogyoró, 1 bögre zsemlemorzsa, 1 cs vaníliás cukor, 1 cs sütőpor

Szirup: 1,5 dl frissen facsart narancslé, 1 cs vaníliás cukor, 1 ek méz

Az elkészítése ugyanúgy történik.

2024. március 19., kedd

Piskótatekercs torta


Piskóta: 7 tojás, 7 ek liszt, 7 ek cukor, 1 cs vaníliás cukor, 1 kk szódabikarbóna

Gyümölcsíz: bármilyen lekvár vagy friss pirosbogyós gyümölcsök sűrű péppé főzve (+ egész friss gyümölcsök is mehetnek majd a péphez)

Tejszínes krém: 40 dkg mascarpone, 2,5 dl habtejszín, 1 tk vanília aroma

A habtejszínt keményre felverjük, majd hozzáadagoljuk apródunként a mascarponét és az egészet habosra keverjük. 6 tojásos hagymányos, vékony piskótát sütünk egy nagy sütőpapírral bélelt gáztepsiben 150 C-ra előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt. A még langyos piskótát megkenjük a pirosbogyós gyümölcslekvárral, majd rákenjük a tejszínes krémet úgy hogy a torta bevonásához teszünk félre belőle egy adagot. Megszórhatjuk friss gyümölcsökkel is a krém tetejét így gazdagíthajuk az ízhatást. Keresztben kb 3-4 ujjnyi csíkokat vágunk a piskótából. Az elsó csíkot körbe tekerjük, majd a következő csíkot hozzá illesztve folytatjuk a csigavonalban való piskóta feltekerését figyelve hogy a lekvár és a krém lehetőleg szépen "összetapassza" a piskóta csíkokat. 

Amikor a csíkok elfogytak, próbálunk szép tortaformát igazítani. A megmaradt tejszínes krémmel rusztikusan bevonjuk a piskótatorta  (piskótatekercs torta) tetejét és oldalát is. Kedvünk szerint gyümölccsel, mentalevelekkel díszítjük a torta tetejét.

2021. december 26., vasárnap

Somlói torta

piskóta: 3 db (M-es) tojás, 1 ek víz, 9 dkg cukor, 10 dkg liszt, csipet sütőpor

diós piskóta: 3 db (M-es) tojás, 1 ek víz, 9 dkg cukor, 7 dkg liszt, 3 dkg darált dió, csipet sütőpor

kakaós piskóta: 3 db (M-es) tojás, 1 ek víz, 9 dkg cukor, 9 dkg liszt, 1 dkg kakaópor, csipet sütőpor

szirup locsoláshoz: 2 dl víz, 10 dkg cukor, 1 ek rum, 1/2 citrom és 1/2 narancs reszelt héja

vanília krém: 8 dl tej, 20 dkg cukor, 2 tojás sárgája, 2 vaníliás pudingpor

csokoládé öntet: 15 dkg étcsokoládé, 5 dkg kakaópor, 8 cl víz, 1 ek rum

díszítéshez: 2 dl tejszínhab, 2 dkg cukor, 1 ek darált dió

A pudingport a tojások sárgájával és a cukorral valamint egy kevés tejjel kikeverjük. A többi tejet felforraljuk és hozzácsorgatjuk a pudingos keveréket, majd sűrű krémet főzünk belőle. A szirup hozzávalóit felforraljuk, majd hagyjuk kihűlni. A 3 piskótákat egyesével a fenti sorrendben egy 24-26 cm-e tortaformában kisütjük és hagyjuk kihűlni.

Ezután összeállítjuk úgy hogy alulra a kakaós lapot helyezzük és meglocsoljuk a kihűlt szirup harmadával és rákenjük a vaníliás krém felét. Erre kerül a diós lap, amit szintén a szirup felével meglocsolunk és rákenjük a krém másik felét. 


A tetejét a sima piskótalappal zárjuk amit a szirup utolsó adagjával meglocsolunk. Az így kapott tortát kb 4-5 órán át hagyjuk hűtőben pihenni, hogy az ízek összeérjenek. A csokis öntetet összemelegítjük, hogy selymes legyen és a somlói torta tetején egy kanál segítségével szépen eloszlatjuk. 

Mikor ez rádermedt a tetejére a cukorral felvert tejszínhabból csillagcsőrű habzsák segítségével kis rózsákat teszünk körbe és az egészet darált dióval meghintjük.

 

2014. január 31., péntek

Tejszínes gyümölcsös túrótorta

Piskóta: 4 tojás, 4 ek liszt, 4 ek cukor, csipetnyi szódabikarbóna

Piskóta tésztát készítek egy vajas-lisztes tortaformában megsütöm. Ha megsült kiveszem a formából kicsit meglisztezem a tetejét és ráteszem egy tálcára úgy hogy a teteje legyen alul. Így mire kihűl, teljesen sima lesz a teteje. Ha teljesen kihűlt visszafordítom lesöpröm róla a lisztet és visszateszem a kapcsos tortaformába.

Töltelék: 25 dkg túró+ 2 zseléfix, 15 dkg porcukor, 2 ek tejföl, 2 cs. vaníliás cukor, 1/2 citrom reszelt héja, 2 dl tejszín (+ 2 habfixáló), gyümölcs, tortazselé

A áttört túróba belekeverem a zseléfixet, cukrot a vaníliás cukrot, a citromhéjat és a tejfölt. A tejszínt    (esetleg habfixálóval) kemény habbá verem és hozzákeverem a túróhoz. A kész tölteléket rásimítom a piskótára úgy hogy ne legyen hézag a tortaforma szélénél. Kirakom a tetejét gyümölccsel. Fagyasztóba rakom amíg megfőzöm a tortazselét a tetejére. A leírtak szerint elkészítem a tortazselét, majd ha langyosra hűlt ráöntöm a torta tetejére. Min. egy ½ napra hűtőbe teszem amíg megdermed a zselé. Kiveszem a tortaformából és szeletelem. 

2015. január 31., szombat

Trüffeltorta

Piskóta: 8 tojás, 8 ek. cukor, 7 ek. liszt + 1 ek kakaópor, 1/2 cs. sütőpor, 1 ek. étolaj

A piskótát a szokott módon kikeverjük, vajas, lisztes formában megsütjük és ha kihűlt félbe vágjuk.

Trüffelkrém: 2 tábla jó minőségű étcsoki, 1/2 liter tejszín, pár csepp vaníliakivonat

Az apróra tördelt csokit vízgőz felett felolvasztjuk, hozzákeverjük a tejszínt, majd addig kevergetjük a vízgőz felett míg teljesen egységes lesz a csokis tejszín. Levéve a tűzről hozzáadjuk a vaníliakivonatot. A híg krémet (hűtőben) teljesen lehűtjük. Legalább 1-2 óra alatt, akár előző este is elkészíthetjük. Ezután habverővel habosra, keverjük a trüffel krémet, amivel megtöltjük a piskótát és körbe a piskóta tetejét, oldalát is bekenjük vele.
A tetejét leönthetjük olvasztott étcsokival és díszíthetjük Kinder tojással, KitKat csokival, Kinder Buenóval, Ferrero Rocher, Oreo keksszel, csoki forgáccsal ill. bármilyen kedvünkre való csokoládéval.

De díszíthetjük másképpen is.
Míg a krém megdermed, elkészítjük a trüffel golyókat, melyeket a torta közepére helyezünk. Tehetünk még a torta oldalára, tetejére további csokidarát.

Trüffelgolyók: 2 tábla jó minőségű étcsoki, 1/2 dl tejszín, 5 dkg vaj, pár csepp vaníliakivonat
hempergetéshez: durvára vágott dió, kakaópor, tortadara, színes díszítő cukorkák...

Az apróra tördelt csokit vízgőz felett felolvasztjuk, majd hozzákeverjük a tejszínt és a vajat, majd addig kevergetjük a vízgőz felett míg teljesen egynemű lenne a massza. Ekkor időnként kevergetve kihűtjük. Figyelni kell, mert hamar keményedik! Mikor könnyen formázhatóvá válik a massza gyors mozdulatokkal golyókat formázunk belőle, melyeket tetszés szerint megforgatunk kakaóporba, csokidarába....

2022. február 6., vasárnap

Snickers tekercs

Tészta: 6 tojás, 12,5 dkg cukor, 11 dkg liszt, csipet só, 1,5 ek kakaó, 1 tk sütőpor, 0,5 dl étolaj

Krém: 3 dl habtejszín, 22 dkg mascarpone, 10 dkg cukor

Karamella: 23 dkg cukor, 10 dkg vaj, 1 tk só, 1,5 dl tejszín, 12,5 dkg mogyoró

Máz: 20 dkg étcsokoládé, 4 cl étolaj, 10 dkg mogyoró

Durvára vágjuk a mogyorót és szárazon kicsit lepirítjuk, majd félretesszük. A  cukorral keményre vert habtejszínhez óvatosan hozzákeverjük a mascarpone-t. Habosra keverjük az egészet, majd hűtőbe tesszük. A cukrot karamellizáljuk, majd folyamatos kevergetés mellett hozzáadjuk a vajat és a sót. Ezután óvatosan felöntjük a felmelegített tejszínnel, majd levéve a tűzről hagyjuk a karamellt kihűlni, besűrűsödni, közben a durvára vágott mogyorót is hozzákeverjük. A tojásokat a cukorral felverjük és a többi hozzávalóval piskóta tésztát készítünk belőle. A tésztát egy 28x42 cm-es sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, 180 C-ra előmelegített tepsiben 15 perc alatt megsütjük. Kivéve a sütőből, a sütőből a sütőpapírt lehúzzuk róla és még melegen feltekerjük (ahogy a piskótatekercset szoktuk) és így hagyjuk kihűlni. 

A kihűlt piskóta roládot kihajtogatjuk és először megkenjük a karamell krémmel. Erre kenjük a tejszínes krémet, végül az egészet roládként feltekerjük és hűtőbe tesszük min. 1 órára. A csokoládét vízgőz felett felolvasztjuk és hozzáadjuk az étolajat és a szárazon lepirított összetört mogyoró darabkákkal. Ezzel vonjuk be a tekercset. Dermedés után szeleteljük. Készíthetünk a recept alapján snickers szeletet is, ilyenkor a piskótát tortaformában vagy tepsiben tepsiben sütjük.



2014. május 31., szombat

Beledobálós gyümölcsös kevert sütik

Szilvás 
                                             
Hozzávalók: 15 dkg cukor, 4 tojás, 20 dkg margarin, 30 dkg liszt, 1 cs. sütőpor, 1,5 dl tej (vagy tejföl/joghurt), félbevágott szilvák (vagy befőtt), 4 cs vaníliás cukor, fahéj

A cukrot a tojások sárgájával jól összedolgozzuk, majd apródonként hozzáadjuk az olvasztott margarint is. A lisztet és a sütőport is hozzáadjuk, kevéske fahéjat is beledogozunk a tésztájába. Az egészet fellazítjuk a tojások keményre vert fehérjével, majd lazán kikeverjük, lehetőleg minél kevésbé törjön a tojáshab.
Vajas, lisztes tepsibe öntjük a kevert tésztát és magvalt, félbevágott szilvákat kb. egymástól egyforma távolságra rakjuk ki a tetején, meghintjük a fahéjjal elkevert vaníliás cukorral és mehet a kb 180 C-ra előmelegített sütőbe. Kb. 30 perc alatt készül el. Természetesen tűpróbával ellenőrizzük.
A megsült és kockákra vágott piskóta tetejét porcukorral kínálhatjuk.
Ha ügyesen szeleteljük, minden kocka közepén egy-egy szilva kerül. Ezt a tésztát aki jobban szereti zsírral is készítheti, de abból kevesebb szükséges.
Meggyes
Hozzávalók: 6 tojás, 25 dkg cukor, 25 dkg margarin, 17 dkg liszt, 1 cs sütőpor, 1 ü. meggybefőtt

A tojások sárgáját a cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a sütőport, lisztet, majd a margarint is beledolgozzuk. A tojások fehérjéből kemény habot verünk és összeállítjuk a kevert tésztát.
Vajas, lisztes tepsibe öntjük, tetejét gazdagon beterítjük meggyel vagy lecsepegtetett meggybefőttel és  a kb 180 C-ra előmelegített sütőbe. Kb. 30 perc alatt készül el. Természetesen tűpróbával ellenőrizzük. Aki szereti fahéjjal is megszórhatja.

Barackos, körtés

Hozzávalók: 25 dkg cukor, 2 tojás, 2 dl tejföl, 30 dkg liszt, 1/2 cs. sütőpor, félbevágott sárgabarackok vagy körték (vagy befőtt)

A cukrot a tojásokkal és a tejföllel jól összedolgozzuk, majd apródonként a lisztet és a sütőport is hozzáadjuk. Az egészet csomómentesre kikeverjük. Vajas, lisztes tepsibe öntjük és magvalt, félbevágott sárgabarackokat kb. egymástól egyforma távolságra rakjuk ki a tetején és mehet  a kb 180 C-ra előmelegített sütőbe. Kb. 30 perc alatt készül el. Természetesen tűpróbával ellenőrizzük.
A megsült és kockákra vágott piskóta tetejét porcukorral kínálhatjuk.
Ha ügyesen szeleteljük, minden kocka közepén egy-egy barack kerül vagy körte.
.

Körtés