2019. november 17., vasárnap

Svéd mandulatorta a la IKEA

Tészta: 18 dkg darált mandula, 12 dkg cukor, 5 tojásfehérje, 1 csipet só
Krém: 5 tojássárgája, 12 dkg cukor, 1,5 dl habtejszín, 1 ek étkezési keményítő, 1 csepp vanília aroma, 15 dkg vaj
Díszítéshez: pirított mandulaforgács (kb 8-10 dkg)

A tojások fehérjét egy csipet sóval elkezdjük kemény habbá verni, mikor félig kemény már hozzáadjuk a cukrot, a csipet sót. Ezután egy lapát segítségével óvatosan hozzákeverjük a darált mandulát úgy hogy ne törjük össze a habot. Sütőpapírral bélelt tepsiben előmelegített 160 fokos sütőben kb 20 perc alatt megsütjük (ez egy kis lapos tortácska kell hogy legyen).
A krémhez a tojások sárgáját a tejszínnel, a cukorral és a keményítővel elkeverjük, majd vízgőz felett pudingsűrűségűre főzzük és hagyjuk kissé hűlni. 
Miután kicsit hűlt, hozzákeverjük a vajat és a vanília aromát. A kihűlt tortát 2 lapra vágjuk és megtöltjük a krémmel úgy hogy a tetejére és az oldalára is jusson belőle.
A mandulaforgácsot szárazon egy serpenyőben pár perc alatt kicsit megpirítjuk és megszórjuk a mandulatorta tetejét és az oldalát is. Kb. 3-4 óra pihentetésre szükség van, ezután szeleteljük és kínáljuk. Rendkívül finom sütemény.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése