2014. január 13., hétfő

Kacsamell, Kacsacomb párolt lila káposztával

Hozzávalók: kacsamell vagy comb, só, bors, vegeta, (aki szereti annak 4-5 g. fokhagyma)

A kacsán lévő vastag hájat keresztirányba a húsig bevagdossuk. Sóval, borssal, vegetával bedörzsöljük és egy éjszakára (de legalább 2 órára) hűtőbe tesszük.
Ha a combon vagy mellen sok a háj, akkor azt levágjuk róla felkockázzuk és kisütjük pörcnek.

Vékonyan kikenünk egy tepsit olajjal (így biztos nem ragad bele) vagy egy serpenyőben nagy lángon hirtelen elősütjük a kacsa mindkét oldalát így a zamatos szaft belül marad.
Ekkor a keletkezű zsiradékból egy kevéssel kikenjük a tepsit, majd belehelyezzük a kacsát. Felöntjük egy kevés vízzel, majd lefóliázva min. 2 órán át lassú tűzön hagyjuk párolódni. Mikor már puha, levesszük a fóliát és sűrűn locsolgatva ropogósra sütjük. Ilyen módon süthetünk csirkét is.

Párolt lila káposztaA lábas aljába 1 ek. étolajat és 1 kk. köménymagot rakunk, majd 1 kisebb fej apróra vágott káposztát rárakunk. Sóval, ecettel, kis cukorral meghintjük, fedő alatt lassú tűzön puhára pároljuk (sz.e. 1-2 ek. vizet adunk a megfelelő pároláshoz).

Mindig használunk lángterelőt nehogy lekozmáljon a káposzta és kb 1/4 óránként kicsit átforgatjuk. A káposzta mennyiségétől függ a párolási idő, de általában min. 1 óra kell neki. 
Sültek mellé kínáljuk akár hidegen, akár melegen nagyon finom. Ha marad a reggeli szendvicsünkbe vagy akár mellé is ehetjük. Van aki vékonyra vágott lila hagymával, reszelt almával, birsalmával készíti fel és van aki kevés vörösborral bolondítja meg a káposztát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése